rozmaring & levendula

rozmaring & levendula

Lasagne

2016. június 14. - rozmaring és levendula

image_8.jpeg

 

Hozzávalók:

A tésztához:

20 dkg finom liszt

2 ek olivaolaj

egy csipet só

2 tojás

A raguhoz:

500 dkg darált hús (lehet vegyes is)

1 doboz hámozott paradicsom konzerv

1 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 sárgarépa

bors

bazsalikom

olaj

A besamell szószhoz:

20 dkg vaj

3 dl tej

20 dkg liszt

bors

Először elkészítjük a tésztát, Bernáth József receptje alapján: 

Egy tálba tesszük a lisztet, majd hozzaáadjuk a tojásokat, a sót és az olivaolajat. Elkezdjük összekeverni,  először csak villával, hogy ne ragadjon a kezünkre a tojás, majd kézzel. Addig gyúrjuk, míg szépen összeáll a tésztánk. Fóliába tekerve pihentetjuk legalább 30 percig, majd kilisztezett nyújtódeszkán vékonyra nyújtjuk. 

 

image_9_1.jpeg

 A raguhoz olajon a darált húst elkezdjük pirítani, menet közben hozzáadjuk a felaprított vöröshagymát, a fokhagymákat és a felkockázott sárgarépát, sózzuk, borsozzuk, lefedve tovább főzzük. Amikor már majdnem kész, akkor ráöntjük a doboz paradicsomkonzervet, szükség esetén még tehetük hozzá paradicsompürét is. Ízlés szerint ízesíthetjük még sóval, borssal, bazsalikommal, oregánóval.

A besamellhez a vajat megolvasztjuk, a tűzről levéve kézi habverővel hozzákeverjük apránként a lisztet, ügyeljünk arra, hogy ne legyen csomós. Majd a felforralt tejet állandó kevergetés mellett hozzáöntjük. Végül sózzuk, enyhén borsozzuk és  tehetünk bele apróra vágott friss rozmaringot is.

Amikor minden hozzávalónk elkészült, elkezdhetjük összeállítani a lasagnét. Kivajazunk egy sütőtálat, az aljára helyezzük az első tésztaréteget. Erre teszünk a húsos raguból, elegyengetjük és vajdarabkákat teszünk rá, 5-6 kisebb kocka elegndő, ami majd finoman beleolvad sülés közben, ezt meghintjük reszelt parmezánnal. Jöhet a következő tésztaréteg, amire ismét teszünk a húsos raguból, annak a tetejére a besamell szószból kenünk bőven, amire szintén parmezánt szórunk. Végül következik a harmadik réteg tészta, amire már csak a besamellből kerül bőven és természetesen a legtetejére reszelt parmezán. Ha elkészültünk, mehet be a sütőbe. Először alacsony hőfokon kell sütni, majd magasabbra kapcsolhatjuk. Amikor aranybarnára pirult a teteje, kivesszük a sütőből és tálalhatjuk is. Különféle zöldsalátákkal nagyon finom.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozmaringeslevendula.blog.hu/api/trackback/id/tr348804552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása